2014. október 12., vasárnap

2. rész

Egyáltalán nem tudam, hogy mihez kezdjek.
***
Már estefelé járhatott,  amikor úgy döntöttem, hogy emegyek egy motelba. A szálloda túl drága lett volna a jelenlegi helyzetemben.
A 3. hónapon is túl
Nos, itt vagyok. Már tél van. Fekszem egy hajléktalan szálló egyik ágyán. Napjaim nagy részét a sarkon állva töltöm. Igen, tudom mire gondoltok. És jól gondoljátok. Mikor már nem voltpénzem, eladtam mindenem amim volt, itt kötöttem ki. Egyedül a gitáromtó nem tudtam megválni, teljesen a szívemhez nőtt. Visszatérve a jelenlegi 'munkámhoz', ebből veszem meg magamnak a napi kaját. 2-3 kuncsaftom van naponta. Ebből elég pénzt szedek össze ahhoz, hogy egy kicsikét félre tudjak tenni. Nem sokat, épphogy csak egy néhány dollárt. Most is éppen kint állfigálltam, amikor megláttam egy hirdetést. Stylistot keresnek egy céghez. Leírtam a címet egy papírfecnire. Elindultam az egyik bolt felé, hogy valami nadrágot, cipőt és felsőt. Persz sak olcsón. Elmentem egy motelba, kibéreltem egy szobát és ott lezuhanyoztam, majd felöltöztem.  Mivel még csak délelőtt volt, így elmentem a leírtcímre. Egy nagy épület volt, gyakorlatilag üvegből. Bementem az ajtón és elindultam a recepció felé.
- Jó napot! A meghirdetett stylist állásra jelentkeznék.
-Rendben van. Induljon el a jobb oldali folyosón, majd a baloldali 4. ajtón kopogjon 3-at.
-Rendben, köszönöm.-mondtam neki mosolyogva, majd a  megadott iráyba mentem. Hármszor kopogtattam és vártam egy kicsit. Egy 30 év körüli nő nyitottajtót. 
-Gyere be. Te jelentkeztél az állásra ugye? A recepcióról telefonáltak.-tárta szélesre az ajtót.
-Igen én vagyok.-bezárta mögöttem az ajtót.
-Foglalj helyet.Hogy hívnak?
-Clarissa Drews vagyok.
-Emma Moore. Nos, szeretnélek letesztelni. -felém tolt 10 lefelé fordított lapot.- Eeket kellene úgy összeraknod, hogy passzoljanak. 5 percet kapsz. Start.- visszafordítgattam a lapokat, majd elkezdtem őket külön pakolni. Kb 2 percig csak nétem, majd előszöra felsőket raktam ki, majd a nadrágokat a cipőkkel. Emma nézte őketegy darabig, maj megszólalt:
-Tökéletes. Vissza tudnál jönni egy hét múlva? 
-Persze. Köszönöm.- egy perc múlva már kint is voltam a friss levegőn.
Elindultam egy pad felé, majd elővettem a gitáromat és játszeni kezdtem. Mikor a dal végére értem, valaki(k) tapsolni kezdtek. Felnétem és egy csoport embet láttam magam körül. Mikorelmetek, pénzt dobáltak a gitár tokomba. Nagyon meglepődtem, hiszen nem ez volt az eredei tevem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése